2009. február 28.

Figyelem, Kérdőív!!!!

Elnézést kérek minden blogtársamtól, de muszáj megcsípnem minden lehetséges jelöltet.

Aki segítene a szakdolgozatomban, az kérem szépen töltse ki az alábbi kérdőívet, ami a blogolási szokásaitokkal foglalkozik.
Értelemszerűen csak az tudja kitölteni, aki bármilyen témájú blogot vezet.

Előre is köszönöm és ha megtennétek hogy népszerűsítitek még egy kicsit a kérdőívet, talán többen is kitöltenék.

A kérdőív itt megtalálható: http://toltsdki.uw.hu/kitolt.php?qaireid=153

2009. február 25.

Kathy Lette: Hogyan öljük meg a férjünket? (10/9)


A könyv Jazz letartóztatásával kezdődik a férje meggyilkolása miatt. Megkéri barátnőjét, Cassandrát (akinek a szemszögéből ismerhetjük meg a sztorit), hogy mesélje el a történetüket az ügyvédjének. Cassandra pedig leírja, hogyan él a három barátnő: Jazz, Cassandra és Hannah boldogan vagy épp boldogtalanul a házasságukban. Fény derül Jazz férjének hűtlenségére, amire Jazz is jópár szerető elfogyasztásával válaszol. A három nő csakúgy mint a legtöbb női barát kitárgyalják egymás életét a szextől a mosogatásig, elhordják egymás férjeit mindenféle szemét gazfickónak. Viszont mikor Jazznél kiborul a bili a férje hűtlensége miatt elkezdi egyre jobban belelovallni Cassandrát is abba, hogy az ő házassága is boldogtalan. Mígnem Cassandra házassági terapeutához cipeli a férjét, aki összeszűri a levet a terapeutával. Innentől mindkét nő élete romokban hever, nem csak a házimunka, a gyereknevelés, a hűtlen házastárs okoz gondokat, de még a munkahelyi problémák is felmerülnek Cassandra életében.
Hannah pedig, aki váltig állítja, hogy az ő férje mekkora isten, kikezdett Jezz 17 éves fiával, miután megtudta, hogy a férjének van egy másik családja is rajta kívűl.
Hogy ezek után, hogy történik a gyilkosság? És vajon ki öl meg kit? Tényleg Jazz tette el láb alól a férjét vagy valaki más? Esetleg volt valaki vagy valami ami a segítségére sietett?

Nagyon nagyon régen nem nevettem ilyen jókat. Igazi női szemszögből megírt regény, ami bemutatja, hogy a férfiak érzéketlenek, nemtörődöm stílusukkal az őrületbe kergetnek minket, viszont néha képesek belátni, hogy hibáztak és nagy ritkán vannak olyan díszpéldányok, akik meg is tudnak változni.
Nagyon nagyon tetszett, akár 10-es is lehetne, de azért a 10-essel csak úgy nem dobálózom :-)

"A nők többet gondolkodnak azon, hogy min gondolkodnak a férfiak, mint amennyit a pasik egyáltalán gondolkodnak."


"A férfiak olyanok, mint a könyvek. Annyi van belőlük, és olyan kevés az idő."

2009. február 23.

Joanne Harris: Csokoládé (10/5)


Egy fiatal nő (Vianne) érkezik a kis faluba kislányával (Anouk). A templommal szemben csokoládé üzletet nyit a pap nagy felháborodására. Ellentét éleződik már az első perctől kezdve. Nagyböjt idején amúgy is tiltott mindennemű elcsábulás, így a csokoládé is hatalmas bűnnek számít. Amint az lenni szokott: vannak jó és rossz emberek, vannak akik örülnek a fiatal nő megjelenésének, vannak akik távozásra sarkallják, van akivel szoros barátságba kerül és lesz olyan, aki őszinte ellenszenvvel fordul a férjezetlen anya ellen.
A jószívű, pajkos nő vajon tényleg boszorkány? Kiáll a véleménye mellett, támasza a nőnek, akit ver a férje, újra összehozza a nagymamát és az unokát, de vajon ő is megfutamodik majd mint az anyja tette? Vagy harcolni fog?
A papból előre süt a rosszindulat Vianne iránt, illetve gyűlölettel tekint a cigányokra is, akik hajójukkal a part mentén kötöttek ki, és csupán pár hétig időznének ott. A pap mindig eljár valakihez a kórházba, folyton neki mesél, úgymond neki gyónja meg a gondolatait és tetteit. A titokzatos gyóntatóra mindenki kíváncsi, de senki nem tudja ki az.
Vianne jószívű és segítőkész, szereti a gyerekeket és próbál mindenki kedvében járni. De a pap mindent rossz néven vesz, a húsvétkor kezdődő csokoládéünnepet is az egyház, és főként saját maga elleni támadásnak véli. Olyan meggyőződéssel böjtöl, hogy sokszor vannak látomásai, folyton csokoládétengerben érzi magát, a kísértés óriási, küzd ellene minden erejével és küzd Vianne ellen is, de vajon ellent tud állni mindvégig a pap a csábító finomságoknak?

Őszintén szólva nem erre számítottam. És nagyon véleményem sincs róla. Nem volt jó, de nem volt annyira rossz sem, hogy 1 nap alatt ne olvastam volna el. A filmre kíváncsi vagyok, de a könyv egyszer olvasható teljesen közepes szintű, sőt talán kicsit közepes alá értékelném, mert nem volt benne semmi izgalom, semmi nagyszabású érzelem. A veszekedések is inkább viták, inkább visszafogott súrlódások csupán. Semmi kimagasló nem volt számomra, ami miatt ajánlani tudnám, maximum csak azért, mert híres a film.

2009. február 22.

Dr. Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegsége(i)(10/8)

"Pszichiáteri pályafutásom kezdetén - csaknem húsz évvel ezelőtt - fogalmazódott meg bennem: nem biztos, hogy József Attila skizofrén volt. Ezt a magánvéleményemet csak közvetlen kollégáimnak fejtettem ki, akik lelkesen egyetértettek velem, és e gondolat megírására ösztönöztek."

Mivel szeretem József Attila műveit és érdekesnek találom az életét..alapnak számított, hogy elolvasom ezt a könyvet. Engem is érdekelt az a felvetés, hogy lehet nem is öngyilkos lett, hanem csak szimpla baleset vetett véget az életének.
Mai tudással vizsgálva a kór történetét..lehet teljesen más baja volt, mint amivel kezelték...régen mindenki bolond őrült volt, aki nem olyan volt, mint a többiek ill. más elvekkel értett egyet és ezzel elütött a többiektől.
A könyvben olvashatunk József Attila verseket dátumokkal, leveleket, kezelőorvosok véleményét.
Érdekesnek találtam a könyvet...kicsit rövid és még olvastam volna többet e témában...bár sosem tudatjuk meg igazán, hogy a költő fejében mi járt akkor...de verseiben végig követhetjük az érzéseit, gondjait, gondolatait, fájdalmát az egyedül léttől...
És maradtak nyitottak a kérdések, hogy mi lett volna ha...?
És hogy mi történt aznap?

McLaughlin-Kraus: Dadusnapló (10/7)

Történetünk New Yorkban játszódik...főszereplőnk fiatal egyetemista Nanny, aki dadának áll az X családhoz, hogy pénzt keressen és a gyereklélektan az egyik fő tantárgya így a munka még jól is jöhet...
Megtudhatjuk milyen gazdagoknál dolgozni...mennyire nem törtödnek egymással az emberek, de még a gyerekükkel sem...tartozék..mint a szép ruha, a kocsi vagy a felvágos negyedben a lakás...
Nanny életét olvasshatjuk...hogy lesz heti egy két délutánból szinte állandó dada...mert megszereti G.-t és nem tudja ott hagyni ebben a fura világban egyedül..
Közben Nanny megismeri a szerelmet, aki erőt ad neki, hogy kitartson G. érdekében...
Mrs X. folyamatosan cetlikkel bombázza..amiket olvashatunk mi is..ez teszi kicsit naplószerűvé...a történetekbe be be szúrt cetli másolatok...
Mr. X...gazdag pasi..semmi sem érdekli...
Irigyeljük a gazdagokat, hogy semmi bajuk sem lehet...mert mindenük meg van...de kiderül az életük sokkal üresebb bárminél....szóval ne irigykedjünk a chanel táskára és a manolo b. cipőkre...és az akármilyen side-os lakásukra..semmi sem érdekli őket magukon kívül..még a saját gyerekük sem..szomorú...
De a könyv...egész jól sikerült...nekem tetszett..tény hogy a bébiszitterkedés nem áll messze tőlem...szóval majdnem ez is szakmai ártalom..:)
Készült belőle film is..igaz megszokhattuk, hogy a történettel csak kicsit egyezik...
Egy bébiszitter naplója...sajnos láttam már kétszer háromszor így akarva akaratlanul...Nannyként, az olvasás alatt ,Scarlett Johansson jelent meg mindig..nem tudtam tőle elszakadni..ezért nem szabad előbb a filmet megnézni, mint elolvasni az eredeti könyvet...
Egy olvasást megér:)

2009. február 21.

Elutaztam;)

Szervusztok kedves szerzőtársak!

Öt hétre kiugrottam Dél-Afrikába edzőtáborba, az Indiai-óceán partjához. Remélem Sok-sok könyv értékeléssel fog addig gazdagodni kicsi blogunk... Én is falom majd kinnt a könyveket. Ha lesz internet hozzáférésem akkor jelentkezem, ha nem akkor öt hét múlva adok hírt magamról.

Vigyázzatok magatokra!

Hektor

2009. február 19.

Dr.Rihmer Zoltán:Ne essünk pánikba, ha kitör a pánik!(10/7)


Egy újabb rövid kis szösszenet a pszichológia világából.
Ez a könyv konkrétan csak a pánikbetegségről szól, kicsit olyan GYIK( gyakori kérdések) jellegű...egy csoportba összeszedve:)
Kérdés és válasz..elég egyértelműek..könnyen kereshető benne...és röviden választ ad azokra a kérdésekre, amit magának, magában vagy akár orvosnak feltehet a pánikbeteg..vagy, aki csak úgy érzi, hogy pánikbeteg.
Rövid így gyors információ szerzést biztosít.
Elmondja a lehetőségeket, mit hogy lehet kezelni, mik a tünetek és miket lehet ellene tenni, mikor érdemes felkeresni orvost, fontos információkkal látt el röviden...stb.
Hasznosnak ítélem a könyvet...és a kulcsszó rövid-en plusz a gyógyítható szó...sokszor aláhúzva.:)
Ismételten, akit érdekel a téma, ajánlom.

Joanne Harris: Urak és játékosok (10/8)


Snyde gyerekkora óta szeretett volna bekerülni a St. Oswald fiúgimnáziumba. Apja kapuőr volt éveken át ott, és titkon szerette volna gyermekét is az iskola falain belül tudni. Ez viszont lehetetlen volt. A gyermek nem apjának akart megfelelni, hanem saját kíváncsiságát akarta kielégíteni, amikor a tiltott helyre lépett. Apja álkulcsaival éveken át belopódzott az iskolába, falta a könyvtári könyveket, és minden kis zeg-zugát ismerte az ódon épületnek, éppúgy ahogy a tanárok titkai sem maradtak titkok előtte. Egy napon mégis bekerült az iskolába, viszont már nem diákként. Nagyon alapos munkával bizonyítványokat és ajánlóleveleket hamisított, amelyek nem kerültek ellenőrzésre, így felvételt nyert, mint tanár.
A cselekményt két szemszögből ismerhetjük meg. Az egyik a már előbb említett Snyde szemszögéből, aki felváltva írja le a gyerekkori élményeit és a tanárként elkövetett tetteit; valamint a kissé öreg Roy Straitley elmeséléséből, aki már 33 éve dolgozik tanárként a St. Oswaldban.
Az áltanárnak egyetlen célja van csak: a St. Oswald bukását akarja okozni. És elkezdődnek a fura esetek.
Straitley számára is nyilvánvalóvá válik, hogy valaki az iskolából túlságosan is bennfentes a bonyodalmakban, csak nem tudja ki az. Ekkor véletlenül megtalálja az egyik tanár naplóját és beleolvas. Nem tartja gyanúsnak egyelőre, hogy a tanárnak mindenkiről kiváló jellemrajza van, de a későbbi bonyodalmak során egyre bizonyosabbá válik, hogy ki a Tégla, a romlott erkölcsű csínytevő. De vajon az öreg Straitley-nek lesz-e lehetősége kibogozni a szálakat? Rájön-e az igazságra, hogy ki is valójában aki mozgatja a szálakat, és ő e az akit keres?

Számomra meglepő fordulat következik be, ami igazából nem is fordulat, csupán az író ügyes tollforgatása. Hiszen a tanár fiatalkori élményeit is olvashatjuk, ahol őszinte szerelmet táplál valaki iránt, akivel végzetes baleset történik.
A tanár nem csak bonyodalmat okoz a háttérből, felfüggesztések, rendőri kivizsgálások, szülői panaszok, kétes hírű újságcikkek megjelenését okozza, hanem gyilkossá is válik.
Nem tudom, hogy a fordulat csak számomra volt fordulat, vagy nem voltam elég alapos olvasás közben, de annyira meglepődtem, annyira meghökkentem, elcsodálkoztam azon, hogyan nem vehettem észre azt, ami kiderül.

2009. február 18.

Sir Arthur Conan Doyle - A Sátán kutyája (10/9)


Anno még pöttöm palkó koromban láttam egy szuper kis estét rajzfilmet, gusztusosan megcsinálva, faszán ilyesztően, sejtelmesen. Ez volt "A Sátán kutyája", amit nagyon megszerettem. Később megtudtam, hogy ez egy könyv.
Sherlock Holmes agyafúrt nyomozását követhetjük nyomon sorról-sorra.
A misztikum keveredik a valósággal, ami mögött Holmes és kollégája Watson doki bűntényt sejtenek. Titokzatos körülmények közepette hal meg egy nemes báró kastélya közelében -külsérelmi nyomok nélkül -de olybá tünik, mintha menekült volna valami elől. Talán a családi átok és a rémes démon ilyesztette halálra a bárót? Egy vérmes fenevad.
Kísérteties lápvidéken megérkezik az örökös, ám csakhamar kiderül, hogy veszélyben az élete, így Sherlock és társa nyomozásba kezd, de lehet, hogy a tragédia előbb bekövetkezik mntsem fényt deríthetnének a titok nyitjára.
Nekem tetszett, bár abban a tudatban olvastam a regénykét, hogy tudtam mi lesz a vége (mert nagyjából emlékeztem a sztorrira). Így is remek könnyed szórakozást jelentett a hétköznapok monotonitásában. Rájöttem, hogy Sherlock nagy arc, bár eléggé lekezelő stílusa van, drága társát, aki odáig van érte (már-már homó rajongója) Watson doktort csak Watsonkámnak hívja, mint egy palotapincsit. Titkolózik, és az ég világon senki sem sejti mi a halvány lila fingot is akar Holmes (közben lehet, hogy ő maga sem, de jól rejti, ezért nagy figura), de a végén mindig kiderül, hogy Nyomozónk kézben tartja a dolgokat.
Remek kis könyv lehet, hogy fogok még Sherlock regényt olvasni. Az biztos, hogy ez a könyv ott van a toppon, kár, hogy tudtam mi lesz a vége. Értékelésem 9-es kedves olvasó.

2009. február 16.

Fejős Éva: Hotel Bali (10/8)


A feléig kb. teljesen átlagos. Bemutatja a négy lány életét. Céloz a múltra, de csak apró részleteket mond.
A könyv második felétől válik igazán izgalmassá. Fordulatos. Gyorsan pörögnek az események, így könnyen és nagyon gyorsan olvasható. Nem bírtam letenni, pedig már jócskán éjfélt ütött az óra. Olyan fordulat következik be, amit sejthettünk ugyan, de nem volt rá nyílt célzás.
Rámutat arra, hogy lehetnek olyan dolgok, érzések, szerelmek, barátságok amik nem hűlnek ki nagyon sok idő után sem.
Megmutatja azt, hogy az emlékek és az érzelmek idővel halványulni tudnak, de az igazán jelentős dolgok örökre belénk vésődnek.
A végére a gyors cselekmény lelassul, happy enddel végződik természetesen, de egy kiskaput hagy az olvasó számára, de mégis egyértelmű.
Összefoglalva azt mondanám, hogy az eleje és a vége átlagosan, de jól van megírva, semmi extra nincs benne. A közepe nagyon izgalmas és jól van összerakva.
És egy ilyen jól megírt regény elolvasása után rájövök arra, hogy én még nagyon kispályás vagyok ebben a "szakmában", vagyis a regény írásban.

"A hiányra nem szabad gondolnod, azt kell látnod magad előtt, amire vágysz. Nem elkeseredetten, nem lemondóan, hanem hittel...
Tizenhét másodperc. Mindössze ennyi ideig kellene összpontosítanod a vágyadra, tisztán, hittel, boldogan, várva, hogy beteljesüljön. És akkor be is fog teljesülni. Minél többször tizenhét másodpercig gondolsz rá, annál közelebb lesz hozzád. És a végén elérkezik."

Fejős Éva:Hotel Bali (10/7)


Szerintem jó könyv. Végig érdekes a történet, 4 lányról szól, akik gimiben nagyon jó barátnők voltak. Mindent tudtak egymásról ( legalábbis ezt hitték), folyamatosan együtt lógtak,de egy váratlan esemény folytán , 18 évesen szétválnak útjaik. Megbeszélik, hogy 17 év múlva találkoznak a suli előtti parkban, azonban csak hárman mennek el a megbeszélt talákozóra,pedig megígérték egymásnak, hogy csak halál lehet kibúvó. Leírja a lányok hová jutottak, mit sikerült elérniük az életben és hogyan, milyen módon. Mindegyiküknek más hiányzik az életéből, van akinek a férje, van akinek a szerelme,van akinek egy gyermek és van akinek egy kis szabadság.

Vajon mire lesz jó a nagy találkozás 17 év után? Megtalálják amit keresnek,ami eddig hiányzott az életükből?

Tetszett a könyv, nem volt rám különösebb hatással, de jó volt. Egy picit talán az zavart, hogy mindegyik nőnek persze csodás munkája lett ill. nagyon jó körülmények közt élt. Azért megnézném hogy 4 középiskolás barátnő közül vajon hányan élnek luxusban, hacsak nem az IBS-en voltak osztálytársak.:)
Mondjuk egy utazásra, nyaralásra megfelelő.

2009. február 15.

Petri Lukács Ádám: Pánik (10/6)

"Magyarországon ma a felnőtt lakosság több mint tíz százaléka szenved pánikbetegségben vagy valamilyen kényszerbetegségben illetőleg depresszióban. Könyvünk célja a betegségek érthető, de szakszerű ismertetése, felvilágosítás, szolgáltatás, szórakoztatás."

Ismerteti a betegségek tünetegyüttesét, a diagnózis felállításának módját, kór lefolyását, a lehetséges terápiás módokat, betegek jogait.
Egész jó összeszedett könyv, összeszedi a különböző betegségeket és jellemzőiket kb. 160 oldalban:
pánikbetegség, depresszió, anorexia, bulimia, kényszerbetegségek.
Olvashattam beszélgetéseket szakemberekkel, akik különböző összefüggéseket fejtegetnek..szex és pánik, drogok és pszichés betegségek..
Majd személyes történetek és betegségek kialakulása..."sztárok" tollából...kinél, hogy alakultak ki ezen betegségek...mik segítettek nekik...ki hogyan élte meg azt, hogy beteg.(pl. Albert Györgyi, Cher, Geri Halliwell, egy politikus...stb.)
Írnak a leggyakoribb gyógyszeres terápiákról benne..majd az Integrált Kifejezés és táncterápia hasznosságáról.
Fontos szakkifejezések és segítő intézmények címlistáját is tartalmazza a könyv vége...jó tudni, hogy hová lehet fordulni a bajban.
Érdekesnek találtam a betegek jogairól szóló részt is, ahol a beteg kényszer kezeléséről van szó...jogból ezt már tanultam, de jó volt feleleveníteni.
Lényegesen több információt tartalmazott, könnyen értelmezhető volt, és fontos infókat adott.
Érdemes elolvasni, akit érdekel ez a téma.

Sáringer Márta: Csak semmi pánik (10/5)

Rövid kis önsegítőkönyv került a kezem közé.
Negyvenkét éves pedagógusnő írását olvashattam a pánikbetegségének kialakulásáról és hogy hogy próbálta meggyógyítani magát...
Ír az életéről, gyermekkoráról, édesanyja elvesztéséről...pedagógus karierrjéről, válásáról, Budapestről...
Majd felvázol pár túlélő stratégiát, hogy miben lehet a mindennapi életben kapaszkodni...
mozgás, sport, vitaminok,könyvek, relaxáció, meditáció, gyerekek, pozitív gondolkodás, humor, szeretet, barátok, művészetek...
Mindezt a saját példáján keresztül leírva...inkább kicsit életrajzosnak tűnt, mint hogy öngyógyítónak...és kissé oktatósnak...hogy ha ezt és ezt csinálod, akkor minden remek lesz...mert nekem bevált...
Csak az a baj, hogy mindenki más...

2009. február 13.

John Irving – Garp szerint a világ (10/10)


A főszereplő, T.S.Garp életét követjük végig.

Egy érdekes történet. Jenny Fields fiaként jön a világra. Jenny később nagy feminista csoport élére kerül, nem akarattal. Jenny nem akar férjet, csak gyereket :) ezért csináltat egyet :D Egyedül neveli Garpot, furcsa életük van. Olyan iskolában vállal nővér munkát, ahol a fia jó tánítást kaphat. Itt megismerkedik Helennel is. Akit később elvesz feleségül.

Jenny is, Garp is, írni próbál. Elköltöznek Bécsbe. Nem igazán akar egyikőjüknek sem összejönni a könyv, Garp ír egy két novellát. Amúgy nem dolgoznak. Itt Bécsben lesz igazán Garp felnőtt. Hogyan tud egy ilyen nő mellett felnőni? Apa példa nélkül? Csoda hogy "normális felnőtté tud vállni" ahogy valahol olvastam.... Első szexuális tapasztalatai is itt történnek….

Helennek sokat ír, de újra csak az USA-ban találkoznak. Érdekes a szexuális életük. Nyitottnak nevezném. Csalják egymást. És még van úgy, hogy tudnak is róla… Két gyerek születik.

A szeretősdi viszont tragédiát okoz….

Lehet hogy furcsán hangzik az egész, de egy 500 oldalas könyvet, nehéz leírni röviden, és nem szeretnék azért mindent elárulni. Mert szerintem érdemes elolvasni.

Miért 10-es? Az egyik legjobb könyv amit életemben olvastam. Nagyon tetszik az író stílusa, jó, könnyedén, viccesen ír. Érdekesen tudja megfogalmazni, leírni a dolgokat, a szituációkat. Ami még érdekes volt, Garp ugye novellákat írt, és azok is benne voltak a könyvben.

(Állítólag van film változata is, de azt hiszem azt nem szeretném látni. Neten találtam, hogy Robin Williams játssza a főszerepet. Úgyhogy felejtős – én máshogy képzeltem :) )

2009. február 12.

Tim Willocks - Lázadás a Zöld-folyóban (10/8)


A "majd ezt is elakarom olvasni" polcom következő darabját végeztem ki, és megosztom élményemet a net társadalommal. (blogunk kevéske lelkes olvasójával:)
A borító is sejteti, de a cím még inkább, bizony itt egy kemény börtön-lázadásos-gyilkolós-akció regénynek kezdtem neki. Jelentem lázadás van, gyilkolás -dögivel akció kellemes mennyiségben, viszont amire nem igazán számítottam: Filozófiai mélységekbe merülő gondolatok - és méghozzá fasza kerek mondatok képében, amit megért az egyszerű polgár is - és szex! De annyi, hogy még egy pornó film rendező -teszem azt Kovi - is belepirulna a részletek olvasásába. Buzik, feketék megerőszakolása, néger feleség a fehér vezér oldalán, Doktor nő, aki kéjesen vágyik fő hősünkre, a gyengélkedő vezetőjére: Klein doktorra.
Ennyi dugást, még életemben nem olvastam!
A történet egyszerű, nem sok fordulattal, de érdekesek a szereplők, kezdve a hibbant börtön igazgatóval, aki a lázadást akar, Henry Abbott, egy félkegyelmű óriás, Wilson a feketék vezére visszafogott bokszoló- papként viselkedik Agry, a fehérek fejese, bosszú hadjáratot indít mert feleségét (egy fekete srác) elveszik tőle. Hector egy vadállat, aki mindenáron megakarja ölni a kórházban fekvő aids-eseket.
Dúrva szövegen itt-ott amott nagyot kacagtam, érdekes stílusa van az írónak. Belemerülhetünk a börtön élet kemény világába, kereskedelem, erőszak, sorrend...Klein a hősünk korán megtanulja a fő szabályt: "Kurvára semmi közöm hozzá!", így talán túlélheti a fegyenc életet.
Tetszett a könyv, néha nem tudtam letenni, de nem lesz életem nagy regénye. Érdekes volt, jó volt, izgalmakat tartogatott, bár a vége annyira nem jött be (happy end). Értékelésem: 8-as. Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy fasza tökös erotikus-akció-filozófikus egyveleget olvasni. Higgyétek el, ez mind benne van!

Tisza Kata – Pesti kínálat (10/4)


A Magyar Pszicho után, úgy gondoltam, hogy ezt is megveszem, mert érdekesnek találtam. Azt olvastam ugyanis erről a könyvről, hogy pasi-ügyekről szól. Pesti pasikról, kapcsolatokról. Érdekesnek találtam. De csalódtam.

Rövid történetek, max. 2 oldal, kb. két óra alatt ki lehet olvasni az egész könyvet. Ennek ellenére, a rövid történetek nem fogtak meg… valahogy többet vártam, érdekesebbek, személyesebbeket… már nem is emlékszem pontosabban rájuk, csak annyit tudok, hogy ilyet én is össze tudnék hozni :) na jó, lehet hogy nem adnák ki, de történeteket a mindennapokról, pasikról, stb. le tudnék írni….. hisz erről szól(t) a blogom....

Tisza Kata – Magyar Pszicho (10/10)


Magyar vagy vagy magyar?

Életrajzként van bemutatva, illetve, amit hallottam róla, hogy eléggé önéletrajz jellegű, az ő könyvei közül.

A főszereplőnőnk, Klára, Erdélyből van, és még valamikor a rendszerváltás után költözött Magyarországra. Itt tanult, festőnek, itt dolgozott. És itt akart letelepedni, állampolgárságot akart. De csak úgy külföldi magyarként állampolgárságot nem kap…. Különböző tesztekre küldték, székletmintákat kellett leadnia, mire végre 10 év után megkapta…. Elszomorító. Főleg az, hogy a kis kínai, aki nyit egy boltot, hamarabb kapja meg…..

Van egy szerelme, akivel szakítottak, de ő nem tudja elfelejteni…..

A könyv lényegében arról szól, hogy érzi magát külföldiként, miért jó otthon, és mire emlékszik az előző rendszerből. És még sokminden másról, a mindennapjairól, a vergődésről….. Tetszik ahogyan meséli a napjait, a sztorikat, a visszaemlékezéseket. szerintem jól ír.

Nekem nagyon tetszett, azért 10-es. Ajánlom elolvasni….. Nem is írok róla többet, mert ezt el kell olvasni, minden apró, érdekes sztorit nem írhatok le :)

2009. február 11.

Nicholas Sparks – A leghosszabb út (10/9)


Kezdeném ott, hogy én ezt először évekkel korábban filmen láttam. Bátran mondom, hogy az egyik kedvenc filmem és minden olyan embernek is, aki szereti a nagyon romantikus, szomorú és sírós filmeket. A film címe ugyan nem egyezik a könyv címével (Séta a múltba), de a történet szinte ugyanaz, mondhatni modern Love Story. Amint megtudtam, hogy létezik könyv formájában, rohantam a könyvesboltba és szóltam, hogy rendeljék meg nekem. 1 hét múlva megjött a könyvem.

Leültem és fel sem álltam, még a végére nem értem. Mindössze 188 oldal, az átlagnál sokkal nagyobb betűmérettel. Nagyon olvastatja magát, így nem kell félni, hogy elalszunk olvasás közben.:) Történet egy férfiról, egy lányról és egy halhatatlan szerelemről.

Adott egy 17 éves fiú, Landon Carter, aki a középiskolások szokásos életét éli. Kifejezetten népszerű a saját köreiben, sőt az egész városban.

Adott egy lány, Jamie Sullivan, aki ugyanebben a kisvárosban él és ugyanabban az iskolában tanul, mégis egy világ választja el a többi tizenévestől. Ebben közrejátszik édesapja, aki a helyi baptista lelkész és ennek megfelelően a legerkölcsösebb és legvallásosabb nevelésben részesítette egyetlen leányát. Jamie beteg állatokat gyógyít, besegít az árvaház munkájába és hétvégi iskolába tanít.

Mi köze lehet ennek a két fiatalnak egymáshoz? Egy véletlen folytán Landon bekerül az iskolai előadásba, ahol Jamie-t kapja partneréül. A kezdeti meghökkenés és csalódottság után szép lassan rájön, hogy mennyire nem ismeri a lányt. A próbák alatt egyre közelebb kerülnek egymáshoz és olyan érzések kerülnek felszínre, amilyenekről azelőtt fogalma sem volt. Jamie mellett lassan felnő és férfivé válik. Ám nem is sejti, hogy a boldog napok száma véges…


„Negyven év telt el azóta, és még mindig emlékszem mindenre, ami aznap történt. Idősebb lettem és talán bölcsebb, más életet éltem, de tudom, hogy amikor eljön az én időm, annak a napnak a képei lesznek az utolsók, amelyek emlékezetemen átvillannak. Tudják, még mindig szeretem Jamie-t és soha nem vettem le a gyűrűm. Évek hosszú során át soha nem éreztem szükségét. Mélyen beszívom a friss tavaszi levegőt. Bár Beaufort –akárcsak én- megváltozott, a levegő ugyanaz maradt. Gyermekkorom, tizenhét éves korom levegője – és amikor kifújom, ismét ötvenhét éves vagyok. De ez így van jól. Felnézek az égre, halványan elmosolyodom, mert tudok valamit, amit még nem említettem: hiszem, hogy történhetnek csodák!”


Zsebkendőket elő és hajrá! :)

George Orwell - Állatfarm (10/10)


Sokat hallottam már róla, ezért egyszer elmentem a könyvtárba -gondoltam én is elolvasom, hogy az általános műveltségemt gyarapítsam- és kivettem. Többet kaptam annál! Sokkal többet.
Egy fikciós mese, ahol egy farmon fellázadnak az állatok és elűzik a gazdát, majd átveszik a farm irányítását. A maguk urai lesznek. Demokrácia alakul,törvényeket hoznak (Minden állat egyenlő!) de az egyik malac (Napóleon) titokban szervezkedni kezd. Majd egy szép napon puccsal megszerzi a vezetést.
Aki nem illik a képbe azt elűldözik, vagy megölik. A törvények szép lassan kezdenek átalakulniVannak akik még hisznek a rendszerben, hisz a propaganda nagy erővel működik és élteti a vezért...Napóleon kezd Diktatúrát bevezetni, megfigyelnek mindenkit. Egyszer a tyúkok még egy sztrájkba is belekezdenek, tojásaikat megsemmisítik, ám a hatalom lecsap. Szóval tisztára élethű. A könyv vége nagyon megfogott.
Nem hagyja magát letenni a könyv, egyre csak faltam-faltam az oldalakat, mert annyira magával ragadott a történet. Anno mind a kommunisták, mind a kapitalisták a maguk igazát látták e könyvben. Az egyik azért, hogyan lesz a demokráciából kemény egyeduralmi elnyomás, a másik pedig az örök törvényt látta benne: a ploretárság diktatúráját. De ez csak mese, de olyan regény, hogy kötelező!
Gondolkodtam azon, hogy melyik általam elolvasott könyv fog végre 10-est kapni itt a blogon, és végül találtam emlékeimben pár regényt, ami megfelel számomra a maximális elismerésnek: közülük ím az első: Állatfarm. Triviálisam kifejezve belső értékelésem: Kibaszott jó regény!!

Lawrence Block: A betörő aki parókát viselt (10/6)


Egész könnyű kis olvasmány. Nincs tele bonyolult szavakkal. Könnyen olvasható. Viccesnek szánta az író, viszont én maximum csak mosolyogtam egy-két helyen. Volt már olyan könyv, amin hangosan nevetnem kellett, de ez nem az. Ettől függetlenül leköti az ember figyelmét a rátermett betörő, akiről szól. Rabolni megy, rajtakapják. Sikeresen megvesztegeti a rendőröket, de előkerül egy hulla is, így azonnal elmenekül. Egyből ráfogják a gyilkosságot is. Egy ismerőse lakásán húzódik meg, ahol összeismerkedik egy nővel, aki segít neki kinyomozni az igazi gyilkost. Nincsenek túl nagy fordulatok, sem túl nagy meglepetések, leszámítva azt, hogy a gyilkos egy olyan személy lesz, akire nem is gyanakodtunk volna. A leleplezés jól összerakott, érthető a levezetése.

2009. február 10.

Gergely Márta: Házasságból elégséges (10/8)


A főszereplő Szöszi. A nagyszüleivel és a húgával él a VII. kerületben. A történet az 1960-as években játszódik. Szöszi 17 éves fodrászként dolgozik. Igazából ő neveli a húgát, aki 6 éves. Árpád - az udvarlója már 3 éve -, egy napon megkapja a vízumot és Németországba készül egy évre. Szöszi úgy gondolja, hogy nem szerelemes a fiúba csupán erős baráti kötődés van közöttük. Viszont a "barátnőjének" érzi a srácot, hiszen ő az egyetlen, aki megérti őt. Amikor a kérdéses utazás napja elérkezik, nem köszön el a srác, mert a lány nem hagyja és nem is keresi. De a dolgok mégis úgy alakulnak, hogy Árpi nem megy külföldre, összeveszik az apjával és megkéri a lány kezét.

A lány divatosan öltözködik, nem hallgat a nagymamájára aki spórolásra inti, hiszen ő még nem készül férjhez menni. Teljesen különbözőek, sokat vitatkoznak, mégis megértik egymást, és elfogadják a másik hibáit. Pont úgy viselkednek, ahogy a mai fiatalok nem tudnak. Egyikük sem veszti el az egyéniségét, elmondják a véleményüket, vitáznak rajta, végül elfogadják a másikat olyannak amilyen.
Ettől függetlenül Szöszi folyton orrol a fiúra, akinek nem tetszik, hogy a lány festi magát. Még az esküvőjük napján is rászól, hogy legalább ma ne kent volt piros rúzst, Szöszi annyira megharagszik rá, hogy a házasságkötés után már a váláson gondolkozik. De aztán rájön, hogy nagyon szerelmes a férjébe, viszont nagyon nehéz napok következnek. Nincs hol lakniuk, folyton vitáznak, a férfi elvárja a lánytól, hogy mindent elmondjon, de ő nem beszél az érzéseiről. Főzni nem tud, a nagymamája főz nekik sokszor, de a férfi csak az anyja főztjét dicséri. Nagyon összevesznek, a férfi elhagyja. Vajon kibékülnek valaha? Lesz hol lakniuk?

Tipikus női-férfi viszályt mutat be, külső szemlélők lehetünk egy kezdő házasságban, ahol a fiataloknak meg kell birkózniuk egymás természetével. Nem akarják szeretni egymást, küzdenek az érzéseik ellen, mert látják, hogy nem megy nekik ez a házasság dolog. Tetszik, mert nincsenek benne túlzások, nincsenek túl kirívó karakterek, csupán a való életet ábrázolja. Milyen amikor rájössz, hogy szerelmes vagy valakibe? Milyen érzés, amikor a házasságkötés után hallod először, hogy szeretlek? Mennyire szét tudja vetni a düh az embereket egy szerelem miatt, és milyen nehéz elhagyni valakit, akit szeretsz, mert rájössz, hogy nem működik. Ki tudnak bújni az emberek vajon a bőrükből és megváltozni a szeretett lény miatt?

Többen mondták, hogy szeretik a régi könyvek illatát, hát én nem. Könyvtári példányt olvasok, és annyira régi már, hogy a borítóját újrakötötték, a lapok sárgák. Én nem kedvelem a régi könyveket. Azt szeretem, ha az én kezem érinti először a lapokat, szeretem a fehér, sima oldalakat lapozni, ilyenkor úgy érzem, hogy ez a könyv csak arra vár, hogy meghódíthasson engem. Még szűz, arra vár, hogy felfedezzem.

A könyvből film is készült annak idején, és nagyon gondolkodok rajta, hogy megszerzem valahogy, mert nagyon tetszett a könyv. Ha párkapcsolati útmutatónak nem is jó, de arra mindenképp alkalmas, hogy rájöjjünk, nem minden fenékig tejfel és nem csak a tökéletes lehet a jó.

2009. február 9.

Salinger Richárd: A szerelem könyvei (10/2)


Milyen fura! Leültem, hogy írjak és nem emlékszem a könyv címére, ez elmond mindent szerintem. Most be kell mennem a hálóba megnézni...Na,ez az!

Nem tetszett,majdnem 1 hétig olvastam ill. nem olvastam. Lentebb drága Nina,már leírta a lényegét és nincs is mit hozzáfűznöm. Egy fiú elmegy udvarolni és közben megkeféli az összes nőt a családból. Eleve nálam ez elképzelhetetlen, hogy családon belül nincs ennyi tisztelet egymás iránt. Ennyi! Sajnos nem tudok mit írni róla,mert nem tetszett.

2009. február 8.

Stephenie Meyer: Alkonyat 10/8


Először is leszögezem,többször nem olvasok el könyvet ,úgy,hogy előszőr a filmadaptációját nézem meg.Na jó,lehet túlzás,de az én fantáziámat ,úgy ahogy van agyonütötte a film.Akarva akaratlanul filmbéli karakterek jelentek meg,pedig próbáltam elhessegetni Robert Pattinsont az agyamból....

A könyvről:alapjáraton tudni kell rólam hogy szívesen olvasok vámpíros ,zombis,,ezek keverékei történeteket...Most is így indultam neki..Megvettem,mert felkapott lett.Olyan- el kell olvasni ha már sikítófrászban várták az emberek a megjelenést- könyv.Elolvastam,hát kétes érzelmeket váltott ki belőlem, valami mintha hiányzott volna, talán a cselekmény volt kiszámítható,és néhol lapos.

Adott egy 17 éves lány és egy 200 éves srác, és nem a korkülönbség zavart :),az zavart,hogy néhol túl érzelmes,túl csöpögős a történet,néhol az az érzésem támadat,hogy elolvad a könyvem.És még egy lehet én állok túlontúl kétlábon a földön,de szerintem 17 évesen ne higgyen az emberlánya "sírig tartó" vagy ez esetben azon túl is tartó:) szerelemben,annyira naív dolog.

Szóval a két főhős egymásba szeret,megy a civódás hogy nem kéne,de igen,de nem,,neked lesz bajod tőle,de engem nem érdekel,így szeretlek,úgy szeretlek dolog........


A könyv elején olyan irreálisnak tűnt egy csapat vérszívó a suliban,és senkinek nem tűnt fel,hogy már "egy ideje" dettó ugyan abba az osztályba járnak,na mindegy.


A zavaró dolgokon túllendülve a könyv olvastatta magát,hip-hop végeztem.Néhány jó pont a szerzőnek: a néhol fellelhető ironikus/groteszk beszólás ,illetve párbeszéd és Bella bénázásainak részletes leírása,értem ez alatt botlásai,balul elsült torna órái.Ezt díjaztam.


A hiányérzet ellenére a második résznek leendő vásárlója vagyok,kiváncsi vagyok,bár jobban mondva tudom a folytatást,az elkerülhetetlent,amit Bella akar........

Sibylle Knauss - De Sade márki hitvese (10/9)


Már régóta akartam De Sade márkiról, vagy tőle olvasni. Igaz, nem ezzel akartam kezdeni, de csak ez volt a könyváruházban. Így utólag azt hiszem ez volt a legjobb kezdés, hiszen jó, átfogó alapot adott a további olvasmányokhoz. A feleség áll az események középpontjában, melyek végigvezetnek az eljegyzésük pillanatától kezdve egészen a nő haláláig. Igazság szerint többet kaptam a könyvtől, mint gondoltam. Eleinte azt hittem, hogy csakis a hitvest ismerhetem majd meg, azonban ez nem így lett. Ugyanis végigolvasva a márki személyiségének megismerése mellett betekintést nyerhetünk a francia forradalom előtti nemesi társadalomba, szokásaikba, némileg a libertinusok életébe is. Igazából a regény legalább annyira bemutatja nekünk a márkit, mint a márkinét. A rokokói túlzással bíró események, a márki hedonista életvitelének leírásai igazán élvezetessé, a szadizmus megjelenése pedig helyenként megdöbbentővé teszi a regényt.

Elgondolkodtató, érdekfeszítő olvasmány. Hiszen a hitves rendkívüli személyiség lehetett, elképesztő türelemmel, kitartással rendelkezett, aki a végén egy meglepő döntést hozott. A márki szórakozásait elviselni, és bizonyos mértékig asszisztálni hozzá, védelmezni őt, a családot, a hírnevet a legnehezebb időkben, nem mindennapos dolog. De Sade személyiségének és hóbortja ellenére a feleségéhez különös kapocs fűzte. Különleges szerepet töltött be az életében. Nagyon jó jellemrajzot kaphatunk a márkiról, a hitves családjáról, ármányokról, korrupcióról és csalásokról. Azt hiszem a könyv után azt kell mondanom, alapjában a XVIII. század végi társadalom nem sokban különbözik a XXI.századi társadalomtól.

A könyv témája, a történések miatt szívem szerint egy 10-est adtam volna, hiszen 3 este alatt el is olvastam. Azonban annyi gondom támadt vele, hogy az elején és a legvégén számomra néha teljesen követhetetlen volt, hogy éppen ki szólal meg, kik a beszélgetés résztvevői. Hirtelen váltások vannak ilyenkor. Némileg eltér a regény felépítése a megszokottól, de a nyelvezete a korhű párbeszédek ellenére könnyen követhető, a francia kifejezések pedig a könyv végén található szószedet nélkül is kikövetkeztethetőek a szövegkörnyezetből.
Azonban, akit érdekel, azt semmiképp nem fogja mindez eltántorítani a további olvasástól. Egy javaslat: a fejezetek legelején található évszámra ajánlott figyelni, hogy néha ne álljunk értetlenül az olvasottak előtt, hiszen olykor az írónő több hónapot, évet is előreugrik. Mindezek ellenére csak ajánlani tudom!

Csak úgy

köszönöm szépen mindenkinek az együttműködést.
Nagyon jó látni, hogy mások is élvezetet találnak az olvasásban.
Óhaj-sóhaj-panasz-kérés esetén bátran keressetek :)
ninetta@indamail.hu

akinek még nincs feltöltve idézete, kedvenc könyvei, olvasott könyve és szeretné megjeleníteni az is írjon, illetve mindig szívesen fogadjuk az új tagokat :)

további jó olvasást

Ninetta ;)

Salinger Richard: A szerelem könyvei (10/4)


A borító ezt ígérte: "A bájos, pici vasútállomáson Viktorra vár az egész család: a szerelemkutatás professzora és vonzó felesége, valamint két lányuk, az egyetemista Vivien és húga, Laura, a gimi legjobb csaja. Viktor betoppanásával szenvedélyes és mulatságos történések színhelye lesz a tóparti családi nyaraló, pontosabban annak stégje. A szerelem ugyanis nem elméleti kérdés, azt gyakorolni kell, és a fiatal költő és jogász mindenki számára váratlan edzőpartnerré válik. Feltűnik még egy csinos média-szociológia szakos hallgató, valamint egy krimibe illően titokzatos akt is. A tévedések sorozatos vígjátéka során Viktor többször össze-, majd kicsomagol, mígnem minden a helyére kerül. Vagy mégsem? A nagy sikerű Apám beájulna című regény szerzőjének új műve egy fülledt nyári hétvége és egy szerelmi hatszög izgalmas és kacagtató története, könnyed stílusú, mégis elgondolkodtató könyv."

Ezt kaptam: A könyv elején nem egyértelmű Vivien és Viktor viszonya, mert azt írja, hogy csak barátok, de egyik percről a másikra ez megkérdőjeleződik, de egyáltalán nem érthető módon. Vivien egy oldalon belül többször megváltoztatja a véleményét, össze-vissza hadovál, hogy csak barátok, de udvaroljon neki, de ne most csak holnap, menjenek csónakázni, de mégse. Gondolom a tipikus női hisztit akarta bemutatni az író, de szerintem egyáltalán nem találta el, inkább hatástalan lett az egész.
A fejezetek rövidek, ez tetszik, így simán letehető bármikor, nem kell attól félni, hogy pont a közepénél kell elrohannom és elveszítem a cselekmény fonalát. Mert nincs neki. Vagyis van, de összevisszaság. Két részből áll, ami fejezetekre van bontva. Ezekben a fejezetekben mindenki külön-külön megszólal a saját nézőpontjából mesélve el a történtet, ami számomra elég kusza. Értem, hogy ki mit, mikor és miért csinál, csak úgy az egész könyvet nem értem. Okosakat próbál mondani benne, mégsem jött át a lényeg.
A kiscsaj Laura egyszerűen idegesítő, 17 éves, de úgy viselkedik, mint egy 13 éves buta liba. Meglep, hogy egy anya, hogy tud így viselkedni a lánya "udvarlójával". Meglep, hogy az apa végignézi szinte szó nélkül, ahogy egy idegen "beledugja" magát az egész családba. A srácot sem értem, hogyan képes végigmenni így a család nő tagjain, ha szerelmes Vivienbe, és miért futamodik meg?

Néha nevettem egy-egy mondaton, de igazából nem voltam elájulva a könyvtől. Szóval 4-re értékelem, mert nem tetszett úgy összességében és mert nem értem a mondandóját. Nem kerek, de azért végigolvastam.

"Apám úgy gépelt, mint aki mindenáron meg akarja előzni a betűket!"

"Abba szeretünk bele, akitől úgy érezzük, elvehetünk valamit!"

"Az önmagába visszaforduló szerelem sokkal veszélyesebb játék. Amikor két ember úgy szeret egymásba, hogy kapcsolatuk tarthatatlan. Akár a nagy távolságok, akár szülői, társadalmi vagy egyéb tiltások miatt, vagy mert valamelyik fél házas, gyereke van. Ezek az értelmetlen szerelmek. És furcsa módon, az értelmetlenség értéket ad egy kapcsolatnak, tüzet csihol belé. Lángol, lángol, míg végül tarthatatlanná válik, de mivel ketrecbe van zárva, képtelen szétfeszíteni a korlátait, és összeroppan. Ez nem múlik el nyomtalanul, nem alszik ki soha teljesen, összeroppan."

2009. február 7.

Melissa P.: Minden este 100-szor, kefével (10/5)


Őszintén szólva csodálkozom, hogy kiadnak egy ilyen könyvet. Nagy port kavart persze, mert egy 15 éves lány szexuális kalandjait mutatja be naplószerűen, illetve a vágyát egy igazi szerelem után. Valahogy mégsem tartom egy nagy alkotásnak.
Folyamatosan megalázkodik a srácok előtt, az első nagy szerelmének a szeretője lesz, de srác csak kihasználja és megalázza. Megalázkodik és fejet hajt, közben rendszeresen maszturbál, a haját 100-szor átfésüli esténként, hogy megtisztuljon. Nekem fura volt. Egy tini álmait és ábrándjait próbálja bemutatni, aki foggal-körömmel vágyik arra, hogy valaki végre önmagáért szeresse, de ennek érdekében semmit sem tesz, csak különböző pasikkal, idősebbekkel, fiatalokkal kefél, van hogy többen erőszakolják meg egyszerre. Semmi extrát nem adott nekem a könyv.
Lehet szerető valaki, érezheti azt is, hogy megalázzák lelkileg, de tegyük fel a szex jó neki is, élvezi és az ágyban teljesen kielégítik. Akkor az ember úgy érzi azért, hogy adott is, és kapott is valamit. Ha nem is a férfi szerelmét, de a teljes önzetlen figyelmét az ágyban, és ez már sokat számít. Ez a könyv viszont a folyamatos szexuális megaláztatásról szól.
Leírja, hogy mit szeretne érezni, milyen érzelmekre vágyik, aztán mikor jön egy ilyen srác, akkor megfutamodik. Végül mégis rájön, hogy kell neki a srác. Fura. Egyszer olvasható.

2009. február 6.

Jeffery Deaver - Az Illúzionista (10/8)


Tavaly nyáron egy kellemes könnyed olvasmányra vágytam, a sok tanulás után ezért a neten megrendeltem eztet a krimit. Miért? 1. szeretem a krimit. 2. szeretem a bűvészetet, a trükköket. Pff..: akkor ezt a könyvet nekem találták ki.
Egy kicsit háborodott ex-illúzionista (bűvész) elkezd különféle híres trükköket bemutatni embereken - persze a veszélyesebb, halálosabb fajtából - ami többnyire halállal végződik. Félbevágott fickó, fullasztó gúzsbakötés...stb. Erre a rendőrség is felfigyel, és mivel nehéz ügynek látszik az ügyet egy zsenire kell bízni. Nyomozónk rokkant, de van egy segéde, egy szuper zsaru nőci, aki kicsit elferdült, hisz nő , nem megy nyomozónak, csak akkor, ha az apa is az volt és: jelen esetben ez van.
A Gyilkos szedi áldozatait, de közben egy másik szál is becsatlakozik az ügybe: Fehér testvériség lecsukott banda vezére képében. kesze-kusza történet, tele váratlan fordulatokkal, és "húúú bazzeg erre nem is gondoltam volna!" meghökkenésekkel.
Amikor már azt hinném, hogy ezt nem lehet cifrázni, és az ügy lassan megoldódik akkor jön egy váratlan csavar.
Gyorsan kiolvastam a könyvet. Kellemes szórakoztató könyv volt, ajánlom annak, aki szereti a krimit és a pörgős eseményekkel teli olvasmányt. Végig feszültségben tart! Értékelés: 8-as.

Holly Hill: Luxusnyalánkság 10/8


Úgy tűnik, hogy mostanában ilyen csajos könyveket olvastam (vajon kinek a hatására?:)).


A nőt elhagyja a nagyon gazdag pasija és ott marad egy drága albérletben, munka és pénz nélkül.( valós eseményeken alapul)

Felad egy hirdetést:

„Vonzó, diplomás, intelligens, jólöltözött, 35 éves nő szeretőt keres. Darlinghurtsben lakom egy légkondicionált, kikötői panorámás lakásban. A lakásomhoz nagyon diszkrét, biztonságos, fedett parkoló is tartozik, de van megbízható autóm, és hajlandó vagyok a környező településekre is eljárni. Kizárólagosságra törekszem, ezért (elméletileg) a nap 24 órájában rendelkezésre állok majd. Egyedülálló vagyok, gyerekeim nincsenek. Nagyszerű szakács vagyok, és kérésre ínyenc fogásokat tudok készíteni. Szívesen töltöm fel a hűtőt kedvenc ételeiddel és italaiddal (nincs is jobb annál, mint elkényeztetni valakit és megvalósítani az álmait). Pszichológus végzettségem van, ezért remek hallgatóság vagyok, és nagyon élvezem a tartalmas beszélgetéseket. Társasági lény, gyönyörű, szellemes és szórakoztató partner vagyok szinte minden helyzetben. IMÁDOM a szexet, és kevés olyasmi van, amit nem élvezek. Ráadásul remekül masszírozok! A fentiekért cserébe bőkezű heti zsebpénzt kérek.”

Kiválaszt 5 férfit a jelentkezők közül és a velük való találkozásokat írj le, a férfiak viselkedését azt, hogy hogyan viszonyulnak egy fizetett nőhöz.

Drága barátnőmtől kaptam kölcsön, mert éppen abban az élethelyzetben hatalmas szükségem volt rá. Vicces és izgalmas belegondolni, hogy ezt tényleg meg lehet csinálni és ettől nem leszel prosti, mert egyszerre egy férfival "jársz", te választod ki, hogy kivel, az igaz, hogy a kapcsolat addig tart amíg ő akarja, de ezért fizet is! De csajok, most őszintén, amíg nem élsz együtt valakivel, addig nem ugyanez van? Annyi különbséggel, hogy ott a vacsorádat fizeti, nem a kezedbe adja a pénzt (mondjuk,azt olcsóbban megússzák:)). Különben amikor beszélgettem a könyvről a barátaimmal, akkor kiderült, hogy csomó embernek van ilyen ismerőse, aki ebből él.

A könyvben sokszor felmerül az a téma, hogy a férfiak tulajdonképpen miért lépnek félre?! Hogy két ember miért várja el egymástól egy életen át, hogy egymás testének a rabjai legyenek.

Ne ebbe én most nem tudok belegondolni, mert szerelmes vagyok, majd akkor gondolkodom rajta, ha már felszállt a lila köd!:)

Tehát hajrá csajok,ez is egy lehetőség!

2009. február 5.

Rejtő Jenő: A szőke ciklon (10/9)

Egy újabb Rejtő Jenő klasszikus, ami szintén nagyon tetszett...humoros, fordulatos, kavarodásos, szerelmi szállas, bonyodalmas, utazgatós, végén óóóó-zós a csattanó után...
London, Párizs, Afrika....
Hajó, autó, teve...
Őrült ámokfutás egy különleges értékes gyémántért, szőke ciklon jön lát felkavar....bonyodalmat okozva a lordunknak....aki borotválkozik ha kell ha nem...de felöltözni nem mindig megy neki....rohanás és mikor azt hinné végre vége...ciklon jön és kavar...csak baj van abból ha a szőke menekülő nő vezet...közben boríték is a képben...kövessük bátran mi merre hová megy...
Félreértések hegyekben...szereplők követhetőek...sitysuty-os olvasmány ez is...rengeteg mosolygással..és néha egy-egy kacagással...:)
Nagyon tetszett!!:) Csak ajánlani tudom ezt is ;)

2009. február 4.

Christian Gailly : Be-Bop (10/2)

Nem tudom mit hittem mikor a kezem ügyébe került ez a könyv...vártam vmi életrajz félét....de nem azt kaptam...hanem egy dzsessz-zenészből lett író eszemfutattását olvashattam.. hát nem tudom mit hittem, hogy egy dzsessz zenész gondolatmenetét érthetem?..mikor alapból a jazz zenét sem értem...túl sokat akar adni és végül semmit sem érzek magaménak..így volt ez a könyvvel is nekem nagyon összevisszacsapkodó volt...nekem nagyon nem tetszett...túl kúsza..hiába rövid..néha úgy éreztem, hogy menten falhoz csapom egy-egy hosszú és kuszás gondolatmenet után miközben azt mondogatom, hogy ennek meg mi a baja?:D
Csak egy példa már az első oldalon....
" Nagyon korán van, ő pedig a Lover man-re improvizál, ez aztán a nóta, megérinti avagy felrázza még a botfülűbbeket is, lám-lám, a szomszéd máris beindul rajta, átkopog a falon, koppanások felébresztik, abbahagyja a játékot, a játékot abbahagyni annyi, mint felébredni, vagy mint álomba zuhanni, egyszóval mindig nagyon korán kel reggel, akkor játszik, azért játszik nagyon korán reggel, mert nagyon korán reggel jól játszik, nagyon jól játszik nagyon korán reggel, és nagyon későn este is,nagyon jól játszik nagyon későn este , egyébként meg a nagyon korán reggel és nagyon későn este egy és ugyanaz, aminthogy a játék is pontosan ugyanolyan jól megy."

2009. február 3.

Stephenie Meyer: Alkonyat (10/10)


Picit vegyes érzésekkel vettem a kezembe a könyvet,hisz drága barátnőm már annyit áradozott róla, nyálas-tiniszerelmesre számítottam. Délután 2-kor a kezembe vettem és este 11-kor tettem le, kiolvastam. (ez saját rekord,mert Harry P.-t is 2 nap alatt szoktam).És szándékosan írtam, hogy kiolvastam, mert magamévá tettem az összes betűt. Annyira magaménak éreztem a sztorit, a szerelmet,a vágyódást. Valószínüleg azért is lehet így mert nagy kedvenc könyvem/filmem az Interjú a vámpírral. Amikor megnézetem Brad P. a főszerepben (akkor még tini voltam) mindig arra gondoltam,h bárcsak megharapna egy ilyen vámpír. Most újra ezt éreztem! Minden nőnek ajánlom, bár én kicsit letargikus lettem utána, hisz olyan szerelmet ír le a könyv,amilyen nem létezik. Jó belegondolni és fájdalmas is egyszerre, hogy egyszer nekünk is eljön egy Edward az életünkbe. Mindenképp huszonéveseknek ajánlanám, akik hisznek abban,

hogy lehet ilyen szerelem a földön.(nemcsak egy vápírral:))

Nagyon ügyesen érzékelteti az író a vágyódást,az izgalmat,a szerelmet.

Nehogy félreértsetek, ezeket a sorokat nem egy csalódott nő írja, sőt most élem életem 2. nagy szerelmét, de ez mégsem olyan, mint 20 évesen és szerintem egész életünkben arra a mindent elsöprő,halálos szereleme várunk, amit kislány korunkban (könyvek és filmek alapján)megálmodtunk. Mégis csak más, hogy éjszakánként egy szerelmes vámpír őrzi az álmom és imádattal csodál alvás közben, mint felébredni a párod horkolására. :) A főszereplő férfi veszélyes ,gyönyörű, kedves és imádja a nőt, mindent kockáztat érte. Kell ennél több, nekünk nőknek?! :)

A könyvet kölcsön kaptam,de mindenképpen megveszem, mert ha lesz egy lányom és elég nagy lesz hozzá, szeretném ha elolvasná és ilyen elképzelése lenne a szerelemről! Én meg sírok tovább, hogy belém egy vámpír sem lesz szerelmes!!!

ui:a filmet valóban elnagyolták,de a színészeket szerintem eltalálták. I LOVE EDWARD!!! :)

2009. február 1.

Jane Green: Férfiak városa (10/6)


A főszereplők Alice és Joe. Alice már a középiskolában szerelmes volt a srácba, de az figyelemre sem méltatta. Majd 15 évvel később újra összefutnak, és Joe, aki a legnagyobb nőcsábász végre megállapodni készül. Tudja jól, hogy a cicababákat nem fogja feleségül venni, Alice pedig kedves, gondoskodó és némi változtatással bombanő lehet.
A könyv az esküvőjükkel kezdődik, és már az első fejezet végén kiderül, hogy Joe hűsége nem elég stabil. Ezen kívül az esküvő sem olyan, mint amit a lány megálmodott, se a karácsonyfa. A férfi mindenben fölénybe kerül. (Nesze neked lányos álmok és önmegvalósítás!)
5 éve házasok és Joe-nak volt közben néhány szeretője, amit Alice nem tudott. De a férfi elhatározza, hogy nem lesz több félrelépés. Szereti a feleségét és nem akar neki fájdalmat okozni, ekkor jelenik meg Josie…
Alicenek egyre inkább nem tetszik a fényűző, de magányos életmód. Nádtetős házat akar és partira járás helyett gyerekeket. Legjobb barátnője Emily irigyli Alice életét, mindig is ilyen fényűző, modern és sikeres szeretett volna lenni. Ő az örök szingli, aki nem tud megállapodni senki mellett.
Aztán egy napon Joe-t áthelyezik New Yorkba, kiderülnek róla olyan dolgok, amiket sejthetünk. A költözés jól meg, a belvárosban Joe ízlésének megfelelő lakást vesznek, vidéken pedig Alice megkapja a hőn áhított házat. De mindegy egyre rosszabbra fordul, Alice rájön, hogy mennyire külön világban élnek.
Tudnak vajon változtatni egymáson? Meg tud alkudni a férj? Alice továbbra is mindent elnéző, hűséges mintafeleség marad? Majd mi robbantja szét a két legjobb barátnőt?

Teljesen átlagos könyv. Nem mondanám se túl jónak, se túl rossznak. Egyszer olvasható ponyva. A szex jelenetek rövidek kellemesek. Teljesen átlagos a sztori. Semmi extra. Kevés szereplő, semmi kirívó karakter.
Előjönnek a tipikus „olyan legyél, amilyen nem vagy” vagy „a jófiúk unalmasak, a jó pasik pedig hűtlenek” örök igazságok. A vége jó, pozitív, nem ragozza túl. Az utolsó bekezdésben mégis elmeséli, hogy kivel mi történik a továbbiakban, de lényegre törően és röviden.